Mustár házilag

Kísérletezős kedvemben voltam és neki láttam mustárt keverni. Nem voltak nagyra törő vágyaim, a francia dijoni mustárt nem gondoltam, hogy ki fogom keverni, de bíztam benne, hogy a tubusos mustároknál jobb lesz, amit én csinálok. Ahogy elkezdtem kimérni, hozzáadni a hozzávalókat, egy csipetnyit ebből, egy csipetnyit abból, az jutott eszembe, hogy az életünk is ennyi mindenből áll össze. Kisgyerekeket nevelő anyaként óránként, délutáni-esti időszakban 10 percenként mást kell csinálnom teljes erőbedobással. Egy csipetnyi munka, egy kis kanál háztartás, egy nagy kanál bevásárlás-főzés, egy kis sofőrködés, egy kis házi-feladatozás, benne egy kis matek, jó sok nyelvtan, egy kis veszekedés, konfliktus szétmorzsolása, néha egy kis varrás-foltozás, nagy adag kertészkedés, egy evőkanál kutyázás plusz jó nagy adag szeretetadás és még rengeteg minden. A gyerekek ebben az egészben egy speciális fűszer-keveréket alkotnak, ami igazán ízessé teszi az életet, mint amilyen ez a mustár lesz remélhetőleg. Kb. 60g fehér mustármagot ledaráltam és 120ml borecettel és citrom levével állni hagytam pár órát. Ezután jött, amiről írtam: csipetnyi só, tárkony, fekete bors, kiskanál őrölt fahéj, szegfűszeg, 1 csipet szerecsendió, evőkanál méz, 1-2 gerezd fokhagyma, reszelt vöröshagyma, torma, esetleg gyömbér, pici olaj. Mennyi minden! Ezt jól kikevertem és tisztára mosott, száraz üvegekbe raktam, és legalább 2 hétig sötét, hűvös helyen kell tárolni, érlelni. Pár év múlva majd meglátom, hogy milyen emberkéket nevelgettem, érlelgettem, milyenek lesznek attól a sok mindentől amit beléjük tettem. Remélem össze fognak érni az ízek náluk is és a mustáromnál is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése