2012. szeptember 26., szerda
Petrezselyem télire
Nagy csokor petrezselymet szedtem a veteményesben, hogy elrakjam télire. Összeaprítottam a petrezselyem levelet és jégkocka tartóba tettem, amit felöntöttem vízzel és igény szerint kockánként fogom majd az ételekbe pottyantani, valamint kis dobozkákba, amiket a mélyhűtő sarkába rejtek el és télen örömmel fogom előszedegetni. /A petrezselyem szerintem az egyik legszebb magyar szavunk, ha már szóba került./
A Sonkamester
2012. szeptember 24., hétfő
Csináld magad!
Időről időre meg kell fordulnunk Budapesten a "Made by you"-ban, a gyerekek kérésére, ahol saját ízlésüknek megfelelő müzlis-tálat, bögrét, csészét, szappantartót tudnak festeni. Fantasztikus ötlet és üzlet, de ezentúl megtanítja a gyerekeknek a saját készítésű, díszítésű használati tárgyak értékét. Nagyon szeretem nézni, ahogyan belemélyednek az alkotásba és elképzelik, hogy hol és mire fogják használni azt az edényt, tálat, vagy bögrét és meg tanulnak bízni saját magunkban is, hogy fantáziával, ügyességgel sok mindent meg lehet valósítani. Az sem utolsó szempont, hogy reggel jókedvűen veszik elő a saját készítésű tálkáikat a müzlihez és vidáman mennek iskolába. A kerámia műhely és a konyha olyan dolgokra tanítja meg őket, aminek felnőttkorukban sok hasznát fogják venni. Kedvenc nagynéném mondja mindig: "Gondolj arra, hogy az egyetemi tanulmányaik mellett legyen egy szakmájuk is, az lehet bármi: kalapkészítés, korongozás, szakácskodás, szappan-készítés, kosárfonás, bármi, aminek később hasznát vehetik és van mihez visszanyúlni. Szakmát a kezükbe, amit saját erőből, saját fantáziából, saját kézzel meg tudnak valósítani." Milyen igaza van! És egyébként is, egy nőnek főzni tudni kell!
Garázsvásár
Garázsvásár Érden
Cankó u. 57.
Október 6-án, szombaton
10-17-ig
Ami nekünk egykor kincset ért, lehet, hogy most neked lesz az!
Érdemes eljönni!
Amit kínálunk:
- gyerekruhák, kabátok, lovascsizmák
- babahordozó(Baby Björn), új baby-phone, utazó kiságy
- DVD-k, könyvek
- új csaptelepek, építkezésből megmaradt sóskúti tégla (kb.150 db)
- terracotta csempe
- elekt. fűnyíró
- és ehhez hasonló kincsek
2012. szeptember 20., csütörtök
Mustár házilag
2012. szeptember 17., hétfő
Almatorta
Itt az ősz és nemcsak itt az iskola, hanem itt van az ideje az almaszedésnek is. A szomszéd utcában egy szorgalmas idős bácsinál szoktam almát és körtét szedni télire, az almát megesszük, megsütjük, iskolába visszük, a körtét főleg pálinkának kifőzetem és csinos üvegekbe töltögetem. A Nyírségből is szoktam almát kapni, ilyenkor tele van a téli spájz és beindul a fantázia, hogy miként lehet az almát a konyhában felhasználni. A napokban számba vettem az almás sütijeim repertoárját és szándékomban áll bővíteni a kínálatot, mert az almás süti, almatorta, almás palacsinta, almás-tejes pite, omlós almás, az apple cake, apple pie, apple crumble stb. igencsak kedves vendégváró bármikor. Milyen jó játék, ha jön egy vendég és én kigondolom, hogy milyen almás süti illik hozzá, egy réteges, magyaros, talán egy elegáns, könnyű franciás, vagy egy tejszínes angolos, vagy egy pompás almatorta. A hétvégén egy gyors, de igen finom almatortát készítettem, a fotó után 5 perccel semmi nem maradt a tálon, annyira kedves volt. A vendégeknek nem maradt volna. Sima vajas tésztát gyúrtam, vékony alma szeletekkel megpakoltam és egy tojásos-cukros-tejszínes keverékkel meglocsoltam és szilárdulásig sütöttem, fahéjjal megszórtam. A tészta szélét akár lecsipegethettem volna, de így visszahajtva olyan igazi házias lett. A rózsák a kertből származnak, idegen tollakkal nem ékeskedünk.
2012. szeptember 15., szombat
Őzpörkölt
Az emberem elment vadászni, az őzet meglőtte, ezután megnyúzatta, majd haza hozta és meg is főzte, amit a kis család jóízűen mind megette. Kezdünk hozzászokni a vadhúsokhoz, amióta a férfi-ember vadászik és rengeteg fűszernövénnyel,vörösborral, szenvedéllyel el is készíti azokat. Ezután az ízes és kiadós, szombati ebéd után, szerencsére kénytelenek voltunk egy nagy sétát beiktatni az erdőben, ahol ez a történet elkezdődött. Itt a vége fuss el véle.
2012. szeptember 14., péntek
Zsálya
Ha most mennék férjhez, a menyasszonyi csokrom zsályából, petrezselyemből, napraforgóból, repcéből, levendulából állna, mert annyira szeretem ezeket a hasznos, gyógyító, sokrétű, fűszer és mezei növényeket. Nemes növények, a szó minden értelmében. Barátnőm blogján (nyárikonyha) lettem figyelmes egy számomra szimpatikus receptre, a sült almás, zsályás fasírtra, melyet úgy éreztem meg kell csinálnom. Zsálya, alma van itthon rengeteg és a húsos-gyümölcsös kombináció zseniális. Annyiban módosítottam a recepten, hogy apróra vágott zsályát és fokhagymát is tettem a húsba és az almát reszeltem, nem kockáztam. Amikor tálaltam az ételt, azonnal előkerült az őszibarack-chutney és én lepődtem meg a legjobban, hogy ebből már másnapra hideg vacsorát nem fogok tudni varázsolni. Kérem a következőt! Köszi Éva!
2012. szeptember 13., csütörtök
Gyömbér
Másik nagy kedvencem a citrom és a fokhagyma mellett a Gyömbér, nagybetűvel, mert többször megmentett már nehéz helyzetekben. Pár évvel ezelőtt Düsseldorfban városnézés közben az ájulás kerülgetett a rengeteg szénsavas víz miatt és tudtam, hogy csak egy dolog segíthet rajtam, az a gyömbér. A török piacon találtunk is kandírozott gyömbérkockát, pár szemet bevettem és eltűnt a rosszullét percek alatt. Fantasztikus gyógy- és fűszernövény. Nyers, szárított, őrölt és kandírozott formában használjuk. Legintenzívebb és legaromásabb a nyers formája, meghámozva, reszelve vagy szeletelve. Rendszeresen használom a chutney-jaimhoz, húslevesbe is belecsempészem, füstölt lazachoz a citrommal együtt isteni kombináció, indiai ételekhez kihagyhatatlan és a reggeli zöld teát is szoktam ízesíteni pár karikával. Süteményekhez szárított formában használják, de én a nyers és a kandírozott változatára esküszöm. A gyömbér gyomorbántalmakra, hányingerre, emésztési problémákra kiváló. Vértisztító hatású, meghűlés, torokfájás, felfúvódás, gyengeség ellenszere lehet. Erősíti az immunrendszert, mérsékli a lázat, elpusztítja az influenza vírusokat. Hosszú autóvezetéskor szoktam a gyömbérkockát eszegetni, mert növeli az éberséget, élesíti az érzékeket. Rengeteg, rengeteg jótékony hatása van, felsorolni is sok, a testet és a lelket is erősíti, nem hiába az ókori görögök is használták már és K.e. 3000 körül a nagy kínai füvészkönyv is megemlíti gyógyszerként. Nekünk sem kellene elfelejtenünk ezt a kellemesen csípős, aromás, különleges természeti ajándékot. Ha nincs itthon, már attól rosszul vagyok.
Pizzatészta
Mit főzzön az ember lánya, ha nincs itthon semmi, mert az iskolai szülői értekezletek, mindenféle teendők, külön órák beosztása, gyerekek fuvarozása, a napi logisztika megoldása minden erejét, figyelmét, energiáját felemészti és néha ki is borul tőle? Megoldás lehet egy jó kis házi pizza, aminek mindenki örül. Pizzaszószom volt itthon és folyamatosan főzöm, rakom el esténként, ez nem volt gond, a tésztához, pedig gyorsan nekiláttam. Először is a porélesztőt langyos vízben felfuttattam, majd 40 dkg liszttel, 2 evőkanál olívaolajjal, 1-2 csésze vízzel, sóval összedolgoztam, majd szép kerek cipóvá gyúrtam és hagytam megkelni, közben átfutottuk a gyerekekkel a házi feladatokat. Amikor megkelt a tészta, a pizzaszósszal bekentem, sajtot reszeltem rá és be a sütőbe. 3 kritikát kaptam a gyerekeimtől: sok a szósz, kevés a sajt és kevés lett a pizza! Sebaj, tudom, hogy legközelebb ez csupán előételnek lesz elegendő. Eszembe jutott erről a szimpla pizzáról a Szegény ember vízzel főz c. mese, melyet valamelyik este olvastam a lányoknak. Tanulság nekem a meséből, hogy szükségből erényt kovácsolni nagy művészet és kreativitás kérdése. Meglátni a kevésben az értéket. Azért nem bánom, ha ez a szeptember eleji őrület lefutóban lesz és újra meglátom a Napot az út végén.
Levendula
A levenduláim augusztusban másodvirágzásba indultak, szeptember elején arattam újra és még mindig szárítom a virágokat, hogy kis zsákocskákba tehessem és vagy a vendégeimet, vagy a barátaimat megörvendeztethessem velük. Nagyon kedves ajándék és hasznos is, na és szép is. Tavalyelőtt -nem is értem akkori önmagamat- egyszerűen kidobtam a virágokat a komposztálóba és nem jutott eszembe, hogy érdemes lenne egy kicsit babrálni a levendulával, mert értékes ajándék is lehet belőle. Akkor azt gondoltam, hogyha levendulaolajnak kevés a virág, akkor nem is érdemes "kínlódni" vele. De, érdemes és nem is kínlódás, hanem öröm, mert mint nagyanyáink a kukoricacsumázással, a hántással, a csigakészítéssel stb. a kézzel való munkával (is) megélhették a nőiesség teremtő erejét. Gondoljunk Hamupipőkére, aki válogatja a szemeket. A zsákocskák ezért is többet jelentenek nekem, mint ami csak a képen látszik, mert sokkal több minden van benne, amit csak én tudhatok. Ezért lehet az, hogy mindig meghatódva állok a levendulás standokon a különböző vásárokon, mert tudom, hogy óriási szeretet és szenvedély van benne.
2012. szeptember 11., kedd
Brunch a Bazilikában
Igen, furcsán hangzik de fantasztikus brunch helyszínnek bizonyult a krakkó-i bazilika hátsó folyosós része egy 1 órás misét követően kb. 1000 ember számára. Óriási hangulat, evés-ivás, sörözés, csevegés, fiatalok, idősebbek vegyesen. Hiába az étkezés mindig összeköt és az étkezéssel mindig ünnep az élet. Evés nélkül nincs ünnep.
Fokhagymaleves Krakówban
A hétvégén Krakówban jártunk,
megfürödtünk az ottani társasági életben és természetesen egy kis gasztronómiai
túrát is tettünk, belekóstoltunk nemcsak az ottani fantasztikusan pezsgő életbe,
hanem sok-sok finomságba is. Mivel elég hosszú volt az út, érkezéskor a mienkhez
hasonló gulyáslevest, illetve a mienkhez szintén hasonló tojás levest ettünk,
ezzel is átmelegedtünk és kezdtük magunkba szívni a város hangulatát. Napi
túránk során a zsidónegyedben elfogyasztott fokhagymaleves isteni volt, nem
foglalkozván azzal, hogy este nagyobb társaságban kellett megfordulni és nem
féltem attól, hogy esetleg érződni fog a fokhagyma. Ha az ember ezt kívánja meg!
Már itthon el is készítettem az én saját változatomat, nagyon gyors és egyszerű.
Hagyma megdinsztelve, fokhagyma(6-8 gerezd) szintén kicsit később, közben 2 szem krumplit
megfőztem és a hagymát csirkehúsalaplével felengedtem, majd 20 percig főztem,
a krumplival összeturmixoltam, sóval, borssal, kakukkfűvel ízesítettem és egy
kis tejszínnel sűrítettem még. Eszembe jut a kraków-i hangulat a leves-evés
közben és elhatározom, hogy ide mindenképp vissza kell jönni, nemcsak azért,
mert gyönyörű a város és élhető, hanem azért is, mert a lengyelek nagyon
kedvelik és tisztelik a magyarokat, mind történelmileg és politikailag is. Ilyen
országba jó menni! Ja, és nem vettem észre este, hogy kerültek volna a férfiak a fokhagyma miatt.
2012. szeptember 6., csütörtök
Apple cake
Egyik jól bevált kedvenc sütinket sütöttem szintén este (azért ilyen a kép) ajándékba, a kerti kordonos termesztésű almánkat felhasználva. Az alma egyik fele megy az istállóba a lovaknak, ugyanis az almafákat nem permetezzük, így egy kicsit kukacos, másik fele a konyhában kerül feldolgozásra, illetve jóízűen megesszük. Ez a süti olyan jolly joker-féle, mert vendégváró, iskolába való, otthoni 5 órai teához illő és most ajándékba viszem, gondoljanak rám jóérzéssel.
2012. szeptember 1., szombat
Mák, mák, mák
Ezt a receptet nem olyan régen tanultam egy barátnőm anyukájától és azóta nem győzöm sütni, olyan sikere van a családban. Ez egy igazi modern háziasszony nagymamás sütije. Gyors, könnyű és nagymama illatú illúziót tudunk vele kelteni. Imádnak a lányaim ezért a sütiért (is).
Kenyérsütőgépbe kerül 200ml tej, 4 tojássárgája (fehérjét nem szabad kidobni, mélyhűtőbe elrakni, jó lesz máskor), pici cukor, csipetnyi só, 10dkg puha vaj, 400g liszt, 1 cs élesztőpor. Dagasztó programon másfél óra alatt megkel, addig lehet más hasznos dolgot csinálni és mikor megdagadt kiveszem a sütőgépből, kinyújtom, olvasztott vajjal meglocsolom és cukros-mákos, citromhéjas töltelékkel megszórom, feltekerem mint egy szőnyeget és kis karikákra vágom és sütőben 20 perc alatt megsütöm. A töltelék sokféle lehet, pl. dió, kókuszreszelék, kakaó, de nálunk a mák verhetetlen és kifejezetten egészséges. Mákot érdemes hetente 2-3x enni, így megelőzhetjük a csontritkulást többek között. Ha mákot eszünk, mákunk lesz az egészségünket illetően és ebben a kelt tésztában külön élvezet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)