2012. augusztus 31., péntek
Pizzaszósz
Az éj leple alatt, senki nem találja ki, mit csináltam. Igen, pizzaszószt! Rengeteg paradicsomot leforráztam, majd meghámoztam és sok-sok fűszernövénnyel a kertemből (zsálya, babérlevél, bazsalikom, kakukkfű) összefőztem, sűrített paradicsommal sűrítettem, rotyogtattam és forrón üvegekbe töltöttem, fejre állítottam őket 10 percre és kész is lettem. Öröm lesz a munkás-iskolás hétköznapokon felbontogatni az üvegeket és néhány perc alatt házi pizzát varázsolni az asztalra. Tavaly nem készítettem ilyet, de idén sokat fogok csinálni, míg van paradicsom és egyébként is, míg teszek-veszek a konyhában, addig rotyoghat a háttérben.
2012. augusztus 29., szerda
Joghurt-torta
Az új joghurt-torta receptet még frissiben megcsináltam, egy rövid
mátrai kirándulás után, hogy ne felejtsem el és véglegesen nyomot
hagyjon a süteményes-tortás repertoáromban. Frissen, kipihenten, nagy
lendülettel kavartunk a lányaimmal egy fenséges joghurt-tortát a délelőtt folyamán. A
barátnőm már százszor elmondta a telefonba, hogyan kell készíteni, mit
mibe, miből mennyit, de mint a lyukas zsák, eltűnt a lényeg és sosem
lett joghurt-torta. Az asszony-kör keretében szaván fogtam és lépésről,
lépésre megcsináltuk, úgy, hogy sose felejtem el és bármikor
brillírozhassak vele egy "Oscarra".
Íme a recept: 4 egész
tojást 4 kanál cukorral habosra keverek, majd a végén óvatosan lyukas
fakanállal 4 kanál lisztet beleforgatok és sütőpapírral kibélelt kerek
tortaformába öntöm, majd15 perc alatt megsütöm. Félrerakom hűlni. Ezután
1 nagy doboz natúr joghurtot 2 evőkanál étkezési zselatinnal és ízlés
szerint kb. 8-10 kanál cukorral rottyantásig főzöm, óvatosan. Ezt is
hagyom kihűlni, majd "zacskós" tejszínt habbá verek és a kihűlt,
joghurtos masszába keverem. Idénygyümölcsökkel lehet gazdagítani. A
joghurtos-tejszínes masszát a piskótára öntöm, ami még mindig a
tortaformában van és így beteszem a hűtőbe 4-5 órára összeállni.
Pirított mandulával, citromfűvel, gyümölcsökkel díszítem. Végtelenül egyszerű, gyors a dolog és nagy sikert lehet vele aratni bármilyen körben.
2012. augusztus 28., kedd
Asszony-kör
Megszerveztem a már régóta tervezett első asszony-körömet, aminek a célja, hogy a közelben, szomszédban lakó feleségek, nők, asszonyok, anyukák összejöjjenek 1-2 órára és együtt főzzenek, süssenek, hasznos házi praktikákat osszanak meg egymással. Ez a kör akár lehetett volna futó-kör, asszony-torna, vagy bármi, a lényeg, hogy egymást támogassuk, segítsük, erőt adjunk egymásnak, közösséggé váljunk. Nekem a főzés egy nagyon jó közvetítő csatorna, ami szerintem minden nő számára fontos kell hogy legyen, hisz nem lehetünk mindannyian Coco Chanel, aki egy szállodában élte le az életét és a főzéshez nem kellett értenie. Úgy gondolom, hogy lehet egy nő akármilyen szép, okos, csinos, szexi, vagy gazdag, vagy akármilyen intelligens, művelt, ha nem tud főzni, nincs otthon a konyhában, akkor az egész tartalom nem ér semmit. /Nagyon kevés kivételtől eltekintve./ Egy régi amerikai fekete-fehér film jut eszembe, 'Az év asszonya' címmel, amiben Katharine Hepburn játssza a főszerepet, egy szuper intelligens, több nyelven beszélő, híres, ráadásul gyönyörű újságírónőt, aki férjhez megy filmbeli partneréhez Spencer Tracy-hez és zátonyra fut a házassága, mert többek között képtelen egy reggelit összeütni. Szétrobban a kávéfőző, leég a pirítós, földre pottyan a tojás, kifut a gofri a fél kg élesztőtől, stb. és úgy néz ki a konyha, mint egy csatatér, mindez szőrmebundában. Nagyon vicces film, természetesen jó a vége, és ezért az alakításáért Oscart is kapott, amiért mi nők többsége nem biztos, hogy Oscart kapnánk otthon.
Szóval visszatérve az asszony-körhöz, egy fantasztikus joghurt-tortát ütöttünk össze sok-sok gyümölccsel a belsejében, amit a végén szét is osztottunk és legközelebb a saját készítésű tortámat meg fogom osztani a blogon, mert isteni finom, gyors és egyszerű. Egy Oscart biztos megérne!
2012. augusztus 24., péntek
Őszi újra
Utazás után hazatérve és utazás előtt újra bevállaltam egy láda őszibarackot (8 kg) hogy megetetem a családommal, ami nem volt nehezükre. Néhány kg-ot, ami érettebb volt befőztem dzsemnek nagyon kevés cukorral, nagyon rövid ideig, gyömbérrel megbolondítva és citromsavval tartósítva. Szép színfolt a spájz polcán ez is! Ilyen eredmények láttán nem bánom, hogy nem a Balatonban fürödtem helyette.
Delikatesz paprika
Újra vidéki piacon jártam, hihetetlen jó dolgokat találtam, többek között 150 Ft-ért szinte utánam dobták a kápia paprikát, miközben itthon a zöldségesnél jó esetben 400 Ft-ért vehetek, ha találok. Ebből a finom, édeskés paprikából igazi delikatesz készíthető pillanatok alatt, a következő módon. A paprikát sütőben kb. fél óra alatt megsütöm, az az igazi, ha kinti szabad tűzön csináljuk, ahogyan egykor Erdélyben láttam. Kilószámra sütötték az asszonyok a paprikát és rakták el télire. Ha eléggé fonnyadt, hagyom kihűlni, majd lehúzom a héját, egy gusztusos tálba rakom és olívaolajjal bőségesen meglocsolom. Isteni, csak úgy magában, kenyérrel tunkolva, vagy húsok mellé nyári delikateszként. Tálalás előtt hűtőben lehűteni!
2012. augusztus 21., kedd
Beach hangulat a tanyán
A téma kapóra jött. Citrombár a tanyán. Hogy jön össze ez a kettő? A citrom nálam örök téma, a tanya egy hétvégi, nagyon laza baráti összejövetel és buli, a citrombár pedig egy új magyar vállalkozás, amivel sokunk itt a tanyán találkozott először. Hogy is lehetne hívni ezt a hangulatot? "Tanyasi beach", így magyar módra.
2012. augusztus 18., szombat
Hagyma
Nagyon szokatlan, de szimpatikus
hirdetésre lettem figyelmes a Magyar Nemzetben. „Fogyasszon naponta 3x3-féle
zöldséget, gyümölcsöt az egészségéért!” Téma a hagyma. A királyok zöldsége, a
zöldségek királya, a kihagyhatatlan, a nélkülözhetetlen, megunhatatlan, a legfontosabb a konyhában, sorolhatnám.
Tudjuk jól, hogy hagyma nélkül nincs élet a konyhában és hogy gyógyhatású növény az
illóolajában lévő fitoncidának köszönhetően. Egy érdekes információ, amit én is nem rég óta tudok, hogy a
megmaradt, szeletelt nyers hagyma mérgező, mert magába vonzza a térben lévő mikrobákat, amelyek
mérgezőek lehetnek számunkra. Éppen ezért, ha beteg van a házban éjszakára
felszeletelt hagymát szoktam hagyni a hálószobákban, ezzel is gyorsítva a
gyógyulást, mivel a hagyma megteszi gyógyító hatását, magába szippantja a
mikrobákat, vírusokat. Ilyenkor nem érdemes vendégeket hívni, mert rögtön
kifordulnának az ajtón és furcsán néznének rám. A hagyma teának is kiváló
megfázáskor, fülfájásra is hasznos és rengeteg sok mindenre. Nem részletezem,
mások már máshol sokat írtak róla. Csak még annyit, hogy kedvenc édes, salátahagymánkért képesek vagyunk Ljubljanába is elutazni az ottani piacra, mert az az
igazi, itthon nem találok ilyet.
2012. augusztus 16., csütörtök
2012. augusztus 15., szerda
Háziszörp
Bevallom őszintén, a szörpök készítésében nem vagyok annyira top-on, eddig csak bodza-szörpöt készítettem, mivel a virág begyűjtése csak tőlem függ, a többi gyümölcs esetében, amiből szörp készül, már több-tényezős dolog. Gyümölcsleveket, üdítőket nem szoktam venni, a gyerekek tisztított vizet isznak, vagy újabban szörpöket és ha lehet házi készítésűt. Nagyon jó lenne másoktól tanulni, másokkal együtt csinálni házi készítésű dolgokat, ezért is érlelődik bennem egy asszony-kör létrehozása. Egy lelkésznő ismerősöm által készített háziszörpöt /www.haziszorp.hu/ fedeztem fel a napokban Budaörsön és igazi elismerésem a sok munka és az ízletes szörp iránt. A málnaszörp málna ízű, nincs benne cukor, habzik és fantasztikus! Érdemes bespájzolni belőle, mert a télen biztosan elfogy- mondom magamnak.
2012. augusztus 13., hétfő
Gasztrotúrán
A vasárnap budapesti piaci körszemlével és gasztrotúrával telt, ami igazi élvezet volt számunkra, mintha egy új, ismeretlen városban sétálnánk. Reggel 10-kor a Kazinczy utcai Szimpla-kertben kezdtük, ami hangulatos piaccá alakult át az éjszakai buli után. Itt csak különlegességekre vadásztunk, ami nekünk nincs otthon és csak a szemünket legeltettük, majd megittunk egy kávét és átsétáltunk a Gozsdu-udvarba, ahol minden vasárnap iparművészek, termelők, gazdag fantáziájú, ügyes kezű szimpatikus arcú emberkék kínálják különböző portékájukat. Óriási hangulat ugyanúgy, mint a Szimpla-kertben és rengeteg turista, akik csak ámultnak-bámultnak, mint mi is. Ezután folytattuk túránkat az Erzsébet-téri WAMP-on, ahol mindig rácsodálkozom valami újdonságra. Innen a Bazilikát megcsodálva átballagtunk kedvenc kínai éttermünkbe, a Széchenyi-utcai Momotaro étterembe és degeszre ettük magunkat gombócokkal. /Gombóc-leves, sült húsos gombóc bambuszágyon, szezámmagos gombóc csak a példa kedvéért./ Innen visszasétáltunk a zsidó-negyedbe és rom-kocsmákat nézegettünk, szagolgattunk, ízlelgettünk, ami igazi kuriózum Magyarországon. A nap végén egy sör mellett ücsörögtünk az egyik rom-kocsmában és élveztük ezt a sajátos belvárosi budapesti hangulatot augusztus közepén. Nehezen indultunk haza, így megtoldottuk még a napot egy csirkehúsos, isteni tacos-sal, amit egy végtelenül egyszerű, a helyiek és turisták által is látogatott, Szimpla kert melletti kis tacos-bárban ettünk meg, közben figyelve az Olimpia utolsó eseményeit. Igazi vasárnapi kikapcsolódás volt ez a nap.
Lugas kékszőlővel
3 évvel ezelőtt az volt a célunk, hogy a teraszunkat szőlővel futtassuk be és kellemes hangulatot adjon, valamint védettséget biztosítson a kinti étkezésekhez, borozásokhoz. Ez nagyon jól sikerült, bal oldalt egy fehér szőlő fut, jobb oldalt egy kékszőlő. A kékszőlő egy igazi csoda és igazi csemege. Fantasztikus dolog, hogy a szőlőnk nemcsak esztétikai élményt nyújt, hanem élvezeti és egészségmegőrző funkciója is van. A kékszőlő szinte mindent tartalmaz, amire szükségünk lehet és nagyon-nagyon finom. Jól tisztítja a vér- és emésztőrendszert, megszünteti a vese és hólyag kövesedését, fokozza az epekiválasztását. Kiváló méregtelenítő, vértisztító hatással bír, rengeteg hatóanyagot tartalmaz, kellő energiával tölt fel, felfrissít. Emésztés nélkül szolgáltat cukrot a szervezet számára, kúraszerűen javasolható vérszegénységre, stresszre, székrekedésre, gyulladásos hurutos állapotokra, immunrendszer általános erősítésére. Javítja a bőr állagát és műtétek után roborál. Amennyi terem nekünk, azt meg is esszük, nincs is időm receptek után kutatni, de nem is szabad feldolgozni, frissen meg kell enni. Remélhetőleg patikába sem kell járnom a télen, ha feltöltjük magunkat vitaminokkal a saját kertből. Fantasztikus ajándék!
2012. augusztus 8., szerda
Aszalt paradicsom
Az aszalt paradicsom a nyár koncentrált íze. Valamikor télen egy barátnőm napon szárított paradicsommal kínált meg. Elállt a lélegzetem, annyira intenzív és finom volt a paradicsom íze, hogy elhatároztam, nyáron kipróbálom. Sokféle módon lehet aszalni, rengeteg recept van a neten, én egy egyszerű módját választottam kísérletezésképpen. Semmi sózás, semmi olaj, csupán vékony karikára vágtam a kertünkben megtermett paradicsomot, sütőpapírra tettem és kiraktam a napra száradni, néhányszor megforgattam és 2 nap után szárított paradicsom chips-et kaptam, amit üvegben tárolok. Salátába, levesbe, kuszkuszba, tulajdonképpen bármibe bele lehet tenni, de magában is fantasztikus. Ha télen jön hozzám egy barátnő, ezzel fogom kínálni és elkápráztatni.
Fokhagyma olajban
Pár nappal ezelőtt kaptam a szomszédasszonyomtól egy kis-üveg olívaolajban eltett fokhagymát. Nagyon kedves gesztus volt tőle, meg is hatódtam, mert amióta itt lakunk, a szomszédainkkal mindig csak harcolunk. Nem jellemző nálunk az, amit a német sógornőm mesél saját szomszédolós tapasztalatairól. Amikor beköltöztek az új házukba szintén 4 gyerekkel, 4-5 szomszéd rögtön náluk termett mosolyogva és egy nagy tál sütivel a kezükben, ezzel is kifejezve tiszteletüket és örömüket. Azóta is irigylésre méltó, kulturált a szomszédi kapcsolatuk és bármiben számíthatnak egymásra, segítenek egymásnak, nem irigykednek a máséra. Na, ez nálunk egy kicsit másképp van, de most nem erről akarok beszámolni.
A fokhagyma láttán kedvet kaptam én is, hogy csináljak pár üveggel. A fokhagymát (termelőtől) megpucoltam, üvegekbe tuszkoltam, tettem mellé csípős paprikát egészben, babérlevelet, rozmaringot és színes borsot, majd leöntöttem olívaolajjal, lezártam és 2-3 hétig hagyom érni. Fokhagymát ilyen módon az év bármelyik időszakában lehet eltenni, a szomszédasszony szerint kiváló húsokhoz, de ők mindenhez eszik. Azt hiszem nálunk is hasonló lesz a helyzet.2012. augusztus 7., kedd
Piac
A hétvégét Hajdúszoboszlón töltöttem és ha hétvége, akkor irány a piac. Minden piacot imádunk, bárhol járunk a világban és a piacokat sosem hagyhatjuk ki a programjaink közül. Nemcsak a hangulata és a kínálata miatt szeretem gyerekkori városom piacát, hanem azért is, mert mindig összefutok egy régi ismerőssel, vagy idősebb nénivel, aki szívből örül engem látni és szeretetével, áldásával, jókívánságaival enged tovább. Feltankolok lelkileg és megpakolom a kosaramat dugig. Mit vettem? Mondanom se kell, hogy nagyon kellemes árakon tudtam bevásárolni, ami külön öröm volt számomra. Erdei fekete-áfonyára bukkantam, amit úgy éreztem nem hagyhatom ott. Medvehagyma-eszenciát találtam, ami télen a köhögéses időszakban nagyon hasznos lesz. Sáfrányt mindig veszek, amit paellához, rizses ételekhez szoktunk használni s az étel színezésén kívül sok egyéb jótékony hatása is van. A gusztusos, óriás padlizsánt 150 Ft-ért nem hagyhattam ki, így ebből is vettem néhány kg-t. A szárított vegyes erdei gombák közül alig tudtam válogatni, de nagy nehezen sikerült egy vargánya, fülőke, gyűrűs tuskógomba, ízletes rizike, őzlábgomba kombinációt kiválasztanom, ami kitűnő lesz majd télen a vadhúsokhoz. Na és a kertembe is vettem valamit, egy nagyon kedves nénitől, mégpedig piros tulipánhagymákat. Tulipán nélkül nekem nincs tavasz, kardvirág és napraforgó nélkül pedig nincs nyár.
2012. augusztus 2., csütörtök
ატამი - őszibarack
A mai nap az őszibarackról szól. Egy barátnőm ajánlott egy érdi termelőt,
akinek isteni finom, édes, zamatos bio-őszibarackja van. Azonnal felkerestem
és egy láda (8kg) őszibarackot vettem tőle nagyon-nagyon jó áron, plusz
ajándékba kaptam tőle 4 fürt kékszőlőt a gyerekeknek. Rögtön barátnők
lettünk és hűséges vásárlója leszek ezentúl. A barack tényleg csodálatos,
van két napunk, mielőtt elutazunk Szoboszlóra, hogy megegyük. A gyerekek
reggel, délben, délután, este, olimpia alatt, vacsora után stb. folyamatosan
kapják a barackot, szinte tömöm beléjük. Szerencsére nem tiltakoznak.
Őszibarackos chutney is készül belőle, már itt fő mögöttem és néhány üveg
dzsem is lesz. Nyammm!
2012. augusztus 1., szerda
Tournesol
Nekem ez is a Nyár! Sőt az augusztus az én hónapom. Vannak dolgok, amiket nyáron mindenképp kell csinálnom, hogy teljes legyen a nyár-érzésem. Ilyen például, hogy napraforgó kerüljön legalább egyszer a vázába, hogy hajnalban keljek a Nappal és elmenjek futni, hogy kertmoziba menjek, hogy kint a teraszon sokáig borozzunk, hogy befőzzek és eltegyek télire, mint egy szorgos hangya. A nyár mindenképp jobban köt a természethez és ezt a csodát akarom mindig kiélvezni. A napraforgó sárga színe, a repce-mező, a sárgadinnye, a sárgabarack, és a csemege kukorica sárgájában ott van a Nap aranyló, éltető ereje és ragyogása. Nem tartozik a kedvenc színeim közé, de a természetben gyönyörű. Na és ne is beszéljünk a citromjaimról!
помидор !
A paradicsomot leforrázom, lehúzom a héját, kivágom a közepét, üvegekbe rakom így nyersen, teszek hozzá zsályát, vagy bazsalikomot, fokhagymát és vízfürdőbe állítva a sütőben 20-30 percet dunsztolom, így eláll egész télen. Nagyon gyors, hatékony eljárás és így a paradicsom kiszolgálja a mi igényeinket. Én cukrozni, édesíteni paradicsomot nem szoktam soha.
Tegnap 3 órán keresztül füvet nyírtam, remek terápia gondok, problémák tisztázására és nagyszerű ötletek születnek közben. Mire lenyírtam a füvet, nemcsak a kert lett rendezett, hanem a gondolataim is. Mi mindenre jó egy kert!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)